Videó – A VV7 csak az erotikáról szól

Fanni és Dennis igazán otthon érzi magát

2014/12/17

Már a beköltözéskor gyanús volt, hogy a VV7 új lakói nem épp a gátlásos oldalukat mutatják majd, ám azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a játék szinte csak a szexről fog szólni. Kétségtelen, hogy a Dennsi-Fanni páros viszi a prímet, ha erotikáról van szó, de a többiek sem izgatják magukat a kamerák miatt.

Dannis és Fanni voltak azok, akik nem elégedtek meg a csókolózással és némi takaró alatti tipi-tapival: a fiatalok egy hetet vártak, és máris ágyba bújtak egymással. Azóta is gyakran meglátogatják a nyugiszobát, hogy engedjenek vágyaiknak – bár Fanni a beköltözéskor azt állította, a kamerák előtt nem csinál semmi olyat, amiért az anyukája kiborulhatna, úgy tűnik megfeledkezett erről az ígéretéről. A fiatalok mindenesetre nagyon otthon érzik magukat, így az sem zavarta őket, hogy kamerák figyelik, ahogy Fanni a szájával elégíti ki Dennist.

Ám nem csak ők ketten szimpatizálnak olyan erősen egymással, hogy képtelenek visszafogni vágyaikat. A Mikulás buli komoly változást hozott Laci és Edina kapcsolatában is, hiszen szinte egész éjszaka vadul csókolóztak, majd együtt is aludtak. Hogy a takaró alatt mi történt, nem tudni, de az biztos, hogy Edina azóta komolyabb érzéseket táplál a rosszfiú iránt.

A műsor szerkesztői sem szeretnék, ha unatkoznánk, ezért mindig feldobják valamilyen pikáns feladattal a villalakók mindennapjait. Legutóbb például erotikus fotókat készítettek a versenyzők, és a képeket látva nem csak Dórinak vannak ilyen irányú ambíciói. Reni és Dennsi a jakuzziban kényeztette egymást a képek erejéig, Ádám és Fanni pedig a szaunában csókolózott – szigorúan a fotós, Dani kedvéért.

Hozzászólások