Videó – Csók csattant Varga Viktor és Cinthya között

Mégis újra összejönnek?

2015/09/29

Durván lebukott Varga Viktor és Cinthya Dictator, ahogy az Ezek megőrültek forgatási szünetében csókolóztak!

Lehet, hogy ismét fellobbant a láng? Viktor és Cinthya bő egy éve döntött úgy, hogy a folyamatos veszekedések után megszakítják a kapcsolatukat. A két extravagáns sztár akkor azt nyilatkozta, hogy nem volt már jövőjük együtt, és bár mindkettejüket megviselte a szakítás, úgy tűnt, végleges a döntésük.

A pár egyik tagja sem kezelte könnyedén a szakítás utáni időszakot, majd elkezdtek futó kapcsolatokba menekülni, hogy így pótolják a másikat. Egy ideje azonban úgy tűnik, hogy a két fiatal nem tud elszakadni egymástól: nyár végén többször lekapták őket, ahogy egymás társaságában, kézen fogva andalognak.

És bizony, az Ezek megőrültek forgatásán nem tudtak elbújni a kamerák elől: bár a feladatok alatt úgy csináltak, mintha már semmi közük sem lenne a másikhoz, a szünetben mégis csókot loptak egymástól.

Cinthyát láthatóan az sem zavarta, hogy Viktor csurom saras arccal adott egy csókot a szájára, sőt, úgy tűnt, örül, hogy régi-új szerelme ilyen közvetlenül viselkedett vele a kamera előtt.

A fiatalok most már nem is tagadhatják, hogy ismét kialakult közöttük valami, és viharos kapcsolatuk tovább folytatódik.

Varga Viktor és Cinthya Dictator egyszer volt szerelme ismét lángra lobbant. Legalábbis a legfrissebb fotók tanúsága szerint újra egymásra talált a két fiatal, pedig egy évvel ezelőtt volt tányérdobálás bőven. Sőt, egy forgatáson direkt kérték, hogy tartsák távol őket egymástól.. Olvass tovább!

varga_viktor_cinthya

Hozzászólások