Videó készült a Germanwings-katasztrófa utolsó perceiről

Mobiltelefonnal vették a drámai jeleneteket

2015/04/01

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf járata március 24-én zuhant le a francia Alpokban, az eddigi nyomozás szerint a 28 éves másodpilóta, Andreas Lubitz szándékosan vezette a szikláknak a százötven utast szállító repülőgépet. Most a média kezébe került egy telefonnal felvett videó a katasztrófa utolsó pillanatairól.

Kedden egy német és egy francia újság is bejelentette, hogy szerzett egy eddig nem még közölt felvételt, amely a repülőgép-katasztrófa utolsó pillanatait rögzítette. A videót állítólag az egyik utas vette fel telefonnal, a mobilkészüléket (vagy inkább memóriakártyát) a szétszóródott roncsok között találták meg.

Az újságok egyelőre nem adják ki a felvételeket, de annyit elárulták, hogy az utasok tudták, mi történik velük, és a robbanás előtt káoszban többször és több nyelven is elhangzik, az ˝Istenem!˝-felkiáltás. A háttérben hallható fémes csapódások hangja arra utalhat, hogy a mosdóból visszatérő első pilóta valamilyen eszközzel próbálta betörni a pilótafülke ajtaját.

repcsobelso

A videó végén a gép többször is megrázkódik, ami arra utalhat, hogy a szárnyak valószínűleg beakadhattak valamilyen felszíni képződménybe. A katasztrófa felvételei a lapok szerint teljesen hitelesek, a nyomozást végző személyek egyikétől származnak. A francia ügyészség a kiadásukat követeli.

Az eddigi információk alapján a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatának tömeggyilkos másodpilótája szándékosan vezette sziklafalnak a repülőgépet, miután az első pilóta mosdóba ment. Bezárta a pilótafülke ajtaját, légzőmaszkot vett fel, majd zuhanórepülésre irányította a gépet. A gép az ütközés során milliónyi darabra robbant.

Hozzászólások