Visszatér Carrie Bradshaw?

A Szex és New York folytatódhat a filmvásznon

2014/05/17

Sarah Jessica Parker szerint a Szex és New York voltaképpen trilógiának készült, és a színésznő szerint el fog készülni a harmadik része is. sarah_jessica_parker_carrie_b

A 49 esztendős filmcsillag csütörtökön a New York-i 92Y zsidó kulturális központban beszélt egy közönségtalálkozón a tervezett folytatásról. A harmadik film története már megvan, ám a produkció előkészítése még nem kezdődött el, eddig valahogy nem látták elérkezettnek az időt – mesélte Parker. “Véleményem szerint ez egy kis film” – fűzte hozzá.

A New York-i újságíró, társasági rovatvezető Carrie Bradshaw (Parker) és barátnőinek története a televíziós siker után 2008-ban és 2010-ben folytatódott a filmvásznon. “A stúdió győzött meg arról, hogy belevágjak az első filmbe, aztán a folytatásba. De az első naptól nagyon élvezetem a munkát, egy pillanatig sem bántam meg” – emlékezett vissza a színésznő.

A Szex és New York harmadik részének forgatása évek óta beszédtéma, de hivatalosan még nem erősítették meg az új epizód forgatását.

 

Hozzászólások