VV Aurelio csúnyán elbánt szerelmeivel

Mindkét lánynak hazudott

2015/07/14

Két szék közül a pad alá esett VV Aurelio, akiről most derült ki: elfelejtett szakítani volt barátnőjével, Zsófival, mielőtt Dórival kezdett járni.

Durván átverte mindkét valóságshow-hős leányzót VV Aurelio. A macsó  többször is emlegette, hogy igazi csajozógép, de azt nem gondoltuk volna, hogy egyszerre két lánnyal is elhiteti, hogy ő az igazi. VV Zsófika ugyanis nem tudott arról, hogy a kettejük kapcsolatának vége, amikor Aurelio már a VV7 plázacicájával, Dórival járt együtt.

„Kimentem egy barátnőmhöz nyaralni Olaszországba. Aurelio kivitt a reptérre, elbúcsúztunk, és mondta, hogy várni fog rám. Teltek a napok, végig beszélgettünk, majd hirtelen teljesen eltűnt, nem tudtam elérni. Elkezdtem látni a fotókat Dórival, majd a felvételt is, hogy együtt vannak, én pedig csak néztem, hogy erről hogy maradhattam le? Beszéltünk Auval, ő edig mondta, hogy ebből semmi nem igaz” – mesélte VV Zsófi, aki azonban már nem hitt volt szerelmének.

Végül kiderült: nem csak a VV6 cukisága, de Dóri is keményen át lett verve, ugyanis a szőke bombázó semmit sem tudott arról, hogy Aurelio nem szakított Zsófival.

A történetben végül Aurelio koppant a legnagyobbat, hiszen már sem Zsófival, sem Dórival nem alkotnak egy párt. A két lány azonban megtalálta a közös hangot: miután a cuki Zsófika visszatért a nyaralásból, leültek beszélgetni, és kiderült, hogy több közös van bennük, mint hitték. Azóta szinte a legjobb barátnők, egy közös témájuk pedig biztosan van…

Olvass még Aurelioróll

Hozzászólások