Zaklatóktól félti a lányokat Vajna Timi

Veszélyben a szépségkirálynő jelöltek?

2015/05/07

Hazánk legszebb lányai királynőnek járó biztonsági intézkedések közepette készülhetnek a nagy megmérettetésre, amikor kiderül, ki lesz az az egy, aki a nemzetközi porondon képviselhet majd minket. Külföldön már bevett szokás, itthon még nem annyira jellemző, hogy biztonsági őrök védik a lányokat. Vajna Timi elmondta, vajon mennyire kell tartaniuk a zaklatóktól…

Timi ugyanolyan elánnal vetette bele magát az idei verseny szervezésébe, mint tette azt tavaly, hogy megtalálja nekünk a legszebb lányt, aki képviselhet minket a nemzetközi színtéren. A rendezvény szervezői már túl vannak az előválogatókon, sőt már a döntős 16 lányt is kiválasztotta az illusztris zsűri. A szépségkirálynő-jelöltek kilétét egyelőre titok övezi, néhány apró információt azonban már megtudhattunk az idei választásról!

miss universe

Többek között azt, mi alapján kerültek kiválasztásra a döntősök. A verseny tulajdonosa, Vajna Timi a következőképpen foglalta össze a szempontokat:

“Ki tudtuk szűrni az igazán talpraesett lányokat, és számunkra is nagyon fontos volt, hogy minél többet megtudjunk róluk, ne csak a szépségüket lássuk. Nem tartom magam szigorúnak. Annyira tündériek voltak, hogy szívem szerint mindenkit továbbjuttattam volna. Itt azonban egy komoly szakmai zsűri ült, akinek fontos a véleménye. Számomra az összhang volt a lényeg: az ápolt megjelenés, beleértve a természetes sminket, hajat és körmöket.”

Megkérdeztük Tímeát, hogy a nemzetközi versenyek alapján milyen biztonsági intézkedésekre figyelnek oda, egyáltalán, kell-e zaklatóktól félteni a lányokat?

Természetesen biztosítjuk a rendezvényt és a show-t, és biztonsági emberek vigyáznak majd a lányokra. Ha tömeges rendezvényre megyünk velük, akkor szintén lesz biztonsági személyzet. Ha pedig Magyarországra hozzuk a világversenyt, ott még komolyabb intézkedésekre kell készülnünk, hiszen a nemzetközi versenyen szinte minden lánynak külön biztonsági őre van, aki majdhogynem még azt sem engedi meg, hogy köszönjenek nekik.”

Joggal merül fel a kérdés, hogy mióta ismert lett, ő maga találkozott-e fanatikus rajongókkal, zaklatókkal? Andy Vajna feleségeként a neve majdnem napi szinten jelenik meg valamelyik médiumban, ráadásul olyan közegbe csöppenhetett bele, ami sokaknak szúrja a szemét. A közösségi oldalon bárki nyíltan vállalhatja véleményét, hiszen a felület lehetőséget biztosít erre. Így a komment-cunami sokszor leállíthatatlannak tűnik. Szerencsére Timi elmondhatja, hogy a rosszindulatú embereken kívül komolyabb zaklatás nem érte őt:

“Általában Facebookon írnak sok levelet és mindenáron ragaszkodnak ahhoz, hogy személyesen is találkozzak velük, vagy menjek el valamilyen rendezvényre. Ezek a beszélgetések általában levelezésben merülnek ki. Néhány középkorú hölgy a kezdetek óta rajongóm, mellettem állnak, velük már találkoztam is. Pozitív tapasztalataim vannak, beteges rajongóval még nem találkoztam, a férfiak pedig szerintem Andy miatt nem is mernek annyira próbálkozni.”

vajna timea

Timi elmondta, hogy a pozitív közeledést mindig örömmel fogadja, fontos, hogy a rajongókkal tisztelettel bánjon az ember, de kell egy bizonyos távolságot tartani. Azt pedig ő tudja a leginkább, hogy nem lehet mindenkit egyformán szeretni, ő is mindenféle véleménnyel találkozott már, de éppen ezért nem vagyunk egyformák. Olyan nincs, hogy valaki meg tudjon mindenkinek felelni.

A Miss Universe Hungary júniusi döntőjén kiderül, sikerül-e megtalálniuk azt az egy lányt, aki megnyerheti magának az egész ország szeretetét.

A tavalyi győztesnek nem sikerült elhozni a koronát a nemzetközi versenyről, pedig itthon már többször is került a fejére. Kelemen Henrietta nem először állt kifutón, sőt, egyszer még a verseny szervezőit is beperelte, mert igazságtalannak érezte a döntést. Nézd meg a részleteket!

Kelemen Henrietta

Hozzászólások