Nő zaklatta szexuálisan Vanessa Williams-et 10 évesen!

A molesztálás szexuális frusztráltságot váltott ki belőle

2014/07/17

Amerika nagyasszonyának – Oprah Winfreynek – mindenki megnyílik, és olyan titkokat fed fel, amelyekre soha senki nem gondolna. Így történt ez Vanessa Williams-el is, aki kendőzetlenül mesélt arról, hogy 10 éves korában egy vakáció során a család egyik barátjának 18 éves lánya hogyan molesztálta őt szexuálisan. vanessa-williams-300

Az esemény nem múlt el nyomtalanul és éveken keresztül hurcolta magával ezt a terhet, amely a szexuális életét is jócskán befolyásolta. Elmondása szerint a történet azzal együtt, hogy szexuálisan frusztrálttá tette, egyben kíváncsivá is, és sajnos sokkal fiatalabb korban, mint azt kellett volna.

A most 51 éves egykori szépségkirálynő elmondása szerint, egy éjszaka a 18 éves fiatal lány bement a szobájába, ahol barátnőjével aludtak. Megfogta a fenekét, és azt mondta „Maradj csendben”, majd arra kérte, hogy feküdjön a földre. Aztán birtokba vette testét, és elkezdte kényeztetni.

“Tudtam, hogy az érzés nagyon jó volt, de azt is, hogy ennek nem szabadna megtörténnie” – emlékezik vissza a történtekre az énekesnő.

Williams az eset után összezavarodott, és mindenképp szerette volna elmondani családjának, de amikor hazaért a kirándulásból kiderült, hogy nagybátyja elhunyt, így úgy döntött, hogy nem beszél a történtekről senkinek. Nem volt jó az alkalom rá.

vanessa-williams-290Bármennyire is szerette volna elfelejteni a történteket, azok így 41 év után is kísértik, és újra meg újra felszínre törnek.
“Olyan fiatalon, ha ilyen történik a testeddel – akarva akaratlanul felébreszti benned a szexualitást, ami helytelen, és aminek nem 10 évesen kellene megtörténnie” – mondta.

Mint ismeretes Vanessa Williams-től 1983-ban elvették a Miss Amerika koronát, miután leszbikus képek jelentek meg róla a Penthouse magazin címoldalán. vanessa-williams-435

A kétszeresen elvált, négy gyerekes anya bár sikeres karriert tudhat maga mögött, mint énekes és színésznő – még mindig nem felejtette el a történteket, amely mély nyomokat hagyott az életében.

Úgy gondolja, hogy ha ez nem történik meg vele, és ha lett volna esélye arra, hogy normális kapcsolata legyen 16 évesen egy fiúval (ahogy az általában lenni szokott), akkor soha nem lenne olyan szégyenérzete, mint amilyen jelenleg is kínozza.

Ő, még a „szerencsésebbek” közé tartozik, aki nem teljes kudarcként élte meg a történteket, hiszen mint elmondta, az érzés kellemes volt, ám az is tény, hogy ennek nem 10 évesen kellett volna megtörténnie, mert abban a korban egy gyerek még nem tudja, mi történik vele, és ez úgy lelkileg, mint érzelmileg nyomorékká teheti egy életre.

Hozzászólások