– Vannak gondjaink, szoktunk vitatkozni is, de mindenki követhet el hülyeséget – mondta Krisztián a Blikknek. – Nem érdekel, hogy ki mit gondol vagy mond. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, ezt nem tudom még egyelőre én sem. Nem utáljuk egymást, felnőtt emberek vagyunk. Igaz, hogy ő jött értem a minap a debreceni fellépésemre, ez is azt mutatja, hogy jól kezeljük a helyzetet. Szükségünk van néhány hétre, hogy leülepedjenek bennünk az érzelmek, és tisztán lássunk. Akármi is lehet az új évben, hiszen négyéves szerelmi életünkről van szó, ezt eldobni nem egyszerű, ahogy bizonyos pontoknál folytatni sem…

Zámbó szavaiból érezhető a bizonytalanság, hogy nem vesztette még el a reményt.

10665868_860085740668817_3807271105755658723_n

– Pár nappal ezelőtt valóban szakítottunk, ezt nem véletlenül tettem ki az oldalamra sem, igaz, később megbántam, és le is szedtem – ismerte el az énekes. – Jelenleg próbálunk elbújni a nyilvánosság elől, ezért most sem szeretnék többet mondani, és azt sem ­árulom el, hogy mi volt a mégoly rövid ideig tartó szakítás oka.

Az énekes és menyasszonya, Zsuzsi négyéves viszonya hosszúnak számít Krisztián életében. Zsé baba Krisztián oldalán hónapokig szerepelt az Édes életben, ismertté vált, sőt sokat is változott az elmúlt időszakban, hiszen szerelme nagy örömére mellét és száját is megcsináltatta. 

Zámbó Krisztián december 29-én ezt írta ki a közösségi oldalára: „Véget ért életem legszebb négy éve, te voltál az életem, miattad akár meghaltam volna, de összetört szívem, és soha nem fog összeforrni.”