Zámbó Krisztián roma vérére hivatkozott

A féltékenység állt a szerelmesek közé

2015/01/06

Hetek óta tanúi lehetünk ismét Zámbó Krisztián és Zsuzsi se veled se nélküled kapcsolatának. Az ünnepek alatt szakítottak, azóta azonban újra egy párt alkotnak, de kiderült, még semmi sem biztos a jövőjüket illetően.

Kedd reggel a Mokkában nyilatkozott Váczi Gergőnek és Demcsák Zsuzsának Zámbó Krisztián, habár kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy ország-világ előtt kénytelen kitárulkozni magánéletével kapcsolatban.

Négy évnyi együttlét után úgy döntöttek, külön utakon folytatják életüket, ám az elmúlt napokban hallhattuk, hogy újra összejöttek, habár még nem rendeződtek köztük a dolgok. Krisztián úgy véli, az Édes Élet műsora jót tett kapcsolatuknak, ugyanis a kamerák előtt kitombolhatták magukat, de mióta leálltak a forgatásokkal, már egymás között kénytelenek elintézni ezeket a veszekedéseket is.

Az énekes szerint párja nagyon jól érzi magát a média világában, és élvezi a rivaldafényt. Ő azonban kevésbe rajong azért, hogy lépten-nyomon felismerik Zsuzsit, sőt utána is fordulnak, esetleg bepróbálkoznak nála különböző szórakozóhelyeken. Krisztián a zöldszemű szörny jelenlétét, vagyis mérhetetlen féltékenységét származásának, roma vérének tulajdonítja. Nem szereti, ha szerelme túl sokat mutat magából az erősebbik nem kíváncsi tekinteteinek.

zambokrisztian4

Szerinte kapcsolatuk megromlását „jó akaróinak” köszönheti, akik szerették volna felnyitni a szemét Zsuzsival kapcsolatban. A műsorvezetők kérdésére azonban azt állította, van annyi önbizalma, hogy ne higgyen a pletykáknak, miszerint párja hűtlen volt vele.

Azóta az egyik nap együtt vannak, a másikon viszont összevesznek, így egyelőre nem tervez semmit, ami a házasságot vagy a családalapítást illeti, mert úgy érzi, előbb kapcsolatukat kell helyrehozni.

Nézd meg a videót!

Hozzászólások