Záporok, zivatarok és jégeső is várható

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 32 fok között alakul

2015/08/02

Napközben a Tiszántúlon a fátyolfelhők mellett még többórás szűrt napsütés várható, majd a Duna-Tisza közéhez hasonlóan itt is fokozatosan megvastagszik a felhőzet; a Dunántúlon viszont erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, csak késő délután déli területeken csökkenhet a felhőzet.

Egyre többfelé záporok, zivatarok alakulnak ki, helyenként felhőszakadás és jégeső is lehet, a legintenzívebb zivatarok a Duna-Tisza köze déli felében és a Délkelet-Dunántúlon várhatók. A változó irányú szél csak helyenként élénkül meg, a zivatarok környezetében átmenetileg viharos szélrohamok is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hűvösebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 22 és 32 fok között valószínű, nyugatról kelet felé haladva emelkedő értékekkel. Az Őrségben várható a leghűvösebb idő, a keleti, délkeleti határvidéken a legmelegebb.

zápor

A korábbi napokhoz képest kisebb területen jellemző forróság Európában, ugyanis az a hullámzó frontrendszer – ami mögött hűvösebb levegő áramlik – kelet és dél felé egyaránt elmozdult, és jelenleg majdnem 10000 km hosszan az Uraltól a Fekete-tenger nyugati medencéjén, Macedónián és Észak-Olaszországon keresztül egészen Dél-Spanyolországig húzódik. Az Alpok árnyékában maga a frontrendszer nem okoz csapadékot, de a Balkán-félszigeten és Kelet-Spanyolországban hevesebb zivatarok is kialakultak, lokálisan 20-40 mm csapadékkal, ami csak kis területen mérsékelte a hetek óta húzódó, egyre súlyosabb aszályt Dél-Európában. Az említett frontrendszer előtt Görögországban, Albánia egyes részein és a Turáni-alföldön néhol 40, 41 fok is előfordul, de az Ibériai-, és az Appennini-félsziget déli részén is 35 fok körüli délutáni csúcsérték jellemző, ugyanakkor a kontinens legnagyobb részén jelenleg mérsékelten meleg az idő: a hőmérséklet többnyire 18 és 26 fok között változik, csak Skandinávia egyes részein, Dánia környékén, és Szlovéniában van ennél hűvösebb. A Kárpát-medence fölé vasárnap estig az Alpok irányából ismét nedvesebb levegő érkezik, emiatt ismét záporok, zivatarok alakulnak ki. – MTI

Hozzászólások