Zenével harcol az egészségügyért

Turcsányi Tibi klipbe öntötte elkeseredését

2015/12/09

Turcsányi Tibi, dalszerző énekes nem bírta tovább elviselni az egészségügyben egyre romló állapotokat, ezért úgy gondolta a zenén keresztül könnyebben fel tudja hívni a figyelmet az itthon eluralkodó súlyos problémákra. Tibi a zenélés mellett szakápolóként dolgozik, így első kézből tapasztalja meg a kórházi dolgozók nehéz helyzetét.

Nem vagyunk megbecsülve, nem érdekli helyzetünk azokat, akik tehetnének ez ellen és az sem érdekli őket sajnos, hogy betegeink milyen körülmények között kénytelenek gyógyulni” – fakadt ki Turcsányi. Aggodalma érthető, hiszen már évek óta hallani, hogy fokozatosan romlik az egészségügyi ellátás idehaza.  Nagyon kevés orvos maradt Magyarországon, még kevesebbet képeznek és az egyetemen tanulók fele is külföldi, a fiatalok pedig az alacsony bérek és hanyatló helyzet miatt külföldön próbálnak elhelyezkedni. A napokban tömegesen kezdtek felmondani a Szent Imre kórház orvosai is, de a félelmetes helyzetekre nem érkezik megnyugtató válasz azon kívül, hogy megállapították: nemzetbiztonsági kockázat a magyar egészségügy.

Egészségünket kockáztatva, hatalmas felelősséget vállalva, lelkünket hozzátéve szakmánkhoz minimálbérért dolgozunk.Tibi ezt próbálja meg elmesélni új zenei videójával,  amiben két vidáman iszogató leányzó egy padon békésen olvasgató nő lelkébe tipor. A lánypáros jókedvét szegi egyikük hirtelen rosszulléte, s a kórházban kötnek ki, ahol hirtelen fordulatot vesz a klip eleji találkozás.

Teljes elkeseredésünkben kiáltani szeretnénk, hangunkat hallatni, ezért is hoztam létre ezt a dalt és klipet” – zárta sorait Turcsányi Tibi. És akkor most tekintsétek meg a szóban forgó videót:

Hozzászólások