Zsédenyi Adrienn megvakult

„Ijesztő volt számomra a teljes sötétség”

2014/06/07

A Láthatatlan Kiállítás egy olyan különleges hiánypótló színházi előadással bővítette programját, amelyen látók és látássérültek ugyanazt az élményt élik át, ugyanazon érzékszerveiket használják, és együtt válnak aktív szereplőivé egy klasszikus történetnek.

Az előadást Keserű Imre álmodta színpadra, aki évek óta dolgozik a tökéletes megvalósításon.

zsedaA Bodyssey-Testodüsszeia egy olyan speciális kalandtúra és érintésterápia, mely során a színészek a résztvevőket meghatározott dramaturgiai helyzetekbe, történetekbe helyezik, amelyekre ők hús-vér valójukban jelen lévő, többi érzékszervüket is mozgósító résztvevőként reagálnak.

A közönség tagjai nem kívülálló befogadók vagy „nézők”, hanem „érzők”, szemük egy szemmaszkkal van elfedve, így csupán a hangokra, illetve az érintésekre támaszkodva válnak részesévé Odüsszeusz utazásainak. A színészek pedig kísérők, akik felidézik, eljátsszák a mesét, eldünnyögik, elringatják, eldögönyözik.

Az előadás egyik „érző” résztvevőjeként Zsédenyi Adrienn egy nagyon mélyreható tapasztalattal lett gazdagabb.

Keserű Imre még a szentesi gimnáziumban volt a drámatanárom. Személyében egy elhivatott és nagyon tehetséges embert ismertem meg, így örömmel és persze egy nagy adag kíváncsisággal tettem eleget a meghívásának. Az elején bevallom nagyon ijesztő volt számomra a teljes sötétség és kiszolgáltatottság. A második lépés után elvesztettem a térérzékemet és onnantól kezdve csakis a felerősödött belső érzékeimre hagyatkoztam. A közel egy órás játék alatt egy furcsa, de nagyon erős színházi élményt éltem át. „Láttam” magam előtt a darabot, folyamatosan „vetítettem magamban” a történéseket, ami arra is lehetőséget adott, hogy magamat is jobban megismerjem. A vizualitás kizárásával a saját belső világomra is jobban odafigyelhettem, nagyon kíváncsi voltam például arra, hogy mennyire tudom elengedni magam és megbízni a segítőmben. – mondta el az énekesnő.

Az előadás a Láthatatlan Kiállítás Budapest keretein belül valósult meg, amely a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük, s miképpen érthetjük meg őket.

A kísérők segítségével végül egy olyan kalandos „utazáson” vehettem részt, amely nagyon intenzív élményt adott és örök emlék marad! Ajánlom mindenkinek, aki egy valóban felejthetetlen órát szeretne eltölteni egy igazán különleges programon. – foglalta össze élményeit Zséda.

Hozzászólások